Üres a kosarad

 +36 (70) 3979068 

0
0
0
s2sdefault

Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt? Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek. Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés.

Lássunk néhány példát. Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos, aneurizmában halt meg. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul. 1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a halál oka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt. Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel, stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza. A korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.
Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni. Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete. Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncolásakor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a vizelete.
Hallott már valaki Stuart Berger-ről? Ő öt nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt. Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg, kardioamepátiában, amelynek oka a szeléniumhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szeléniumot injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget. Dr. Stuart Berger, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardioamepátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket. Dr. Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. […]

Biztosan látták már, ahogyan az állatok rágcsálnak, például a tehenek, amelyek sok kalciumot veszítenek a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is. Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: “Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!” Ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a szükséges ásványokat, és ásványokat kívánnak. Sokan kerestek meg mert féltek, hogy megbolondultak, mert éjszaka kimennek egy kanállal és földet esznek. Ilyenkor mindig mondom, hogy rendben van, nem bolondult meg, csak tiszta legyen a föld, amit eszel!

Egy kis tanács: Vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha májfoltokat látnak, akkor ez a szeléniumhiány korai tünete. Ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről.

Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%- nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat cukorra. A krómium és a vanádium hiánya vércukorszint problémákhoz vezet. És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a cukorbetegség.

Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.

Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket.

A cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelőképességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. “Én egész nap a konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!” “Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem”. Ez a cinkhiány.

Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány (nyomelem), amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket, és bár emberek esetében ezt még nem sikerült bebizonyítani, nem fogok várni ötszáz évet, hogy rájöjjenek, hogy embereknél is érvényes a szabály. Laboratóriumi állatokat nem öltek meg ezek az elemek, csak megduplázták az élettartamukat. Ezek a következők: lantán, prazeodímium, neodímium, szamárium, európium, itterbium, túlium. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra. Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15- 20 növényi összetevőt iktassuk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is gondoskodjanak arról saját maguk, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120 évig élni.
Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem.
Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék-kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írták alá a Kongresszusban.
Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, viszont senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termés kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal. Megszűnik. Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és emiatt mi együtt és külön-külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért.

­